Audrey Hepburn élete
Audrey Kathleen Ruston néven a belgiumi Ixelles-ben jött világra. Gondos nevelésben részesült, szülei már ötévesen egy London közeli bentlakásos leányiskolába íratták, a világháború után pedig Londonba utazott, hogy az előkelő Rambert balettintézetben tanuljon. A tánc mellett modellkedést vállalt, és színi tanulmányokat is folytatott. Mint tánckari balerina a színpadon 1948-ban debütált, és a következő években filmekben is kapott kisebb táncos szerepeket. Ezek valamelyikében látta meg Colette, a híres francia írónő, akinek rábeszélésére 1951-ben elvállalta a címszerepet a Gigi színpadi változatában. A fiatal lány New Yorkba költözött, nagy sikert aratott a Broadway-n a Gigiben, és szinte azonnal felfigyelt rá Hollywood is.
William Wyler 1953-ban rábízta Ann hercegnő szerepét a Római vakáció című filmben, amelyért megkapta a filmszakma legmagasabb elismerését, a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat. Sorra jöttek a filmfőszerepek, nagynevű rendezők irányításával: Natasa Rosztova volt King Vidor Háború és békéjében (1956), Gary Cooperrel játszott együtt a Délutáni szerelemben (1957). Fred Zinnemann rendezte az Egy apáca történetét (1959), amelyért ismét Oscarra jelölték. Bolondos fiatal lányt játszott a Truman Capote Reggeli Tiffanynél című regényéből készült vígjátékban (Álom luxuskivitelben, 1961), vak nőt a Várj, míg sötét lesz című thrillerben (1967).
George Cukor 1964-ben őt választotta Elisa szerepére a My Fair Lady hollywoodi változatában, a musicalszerephez az énekhangot Julie Andrews kölcsönözte. Remek volt a kettősük Peter O'Toole-lal a Hogyan lopjunk egymilliót?-ban. 1967-ben úgy döntött, visszavonul, idejét a továbbiakban családjának szenteli, ám alkalmilag többször is visszatért, 1979-ben Sindey Sheldon Vérvonal című bestsellerének filmváltozatában szerepelt, utolsó munkája a Spielberggel forgatott Örökké (1989) volt. 1992 végén rákban megbetegedett, 1993. január 20-án halt meg tolochenazi otthonában.
15+1 idézet Audrey Hepburntől, ami tele van szeretettel és motivációval!
Vannak emberek, akik nem is emberek… hanem angyalok. Audrey-t olvasva csak egy kérdésünk van: honnan ez az életszeretettel teli bölcsesség?
Nagyon korán eldöntöttem, hogy feltételek nélkül elfogadom az életet. Soha nem gondoltam, hogy bármi különlegeset tartogat számomra, mégis úgy tűnt, hogy sokkal többet érek el, mint amiben valaha is reménykedtem.
Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod.
Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.
Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni. Talán az a legegészségesebb, ha a fülemen engedem ki azt, aminek ki kell jönnie.
Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.
Szüleinket számtalan dologért hibáztatjuk: nem megfelelő önbecsülésünkért, szerelmi problémáinkért, vagy akár azért is, hogy szeretjük a hagymát. Mígnem egy idő után rádöbbenünk, hogy ők is emberek, és ez a tény minden siránkozásunk ellenére sem fog megváltozni. Végül is, ők megtették, amit megtehettek.
Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.
Az egyedüllétnek gyakran érzem szükségét. Egész jól érezném magam, ha szombat estétől hétfő reggelig otthon lehetnék egyedül. Így tudok igazán feltöltődni.
Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.
Az életem nem elméletekből és szabályokból áll. Részben az ösztöneim irányítanak, részben pedig a józan eszem. Igaz, soha nem hagyott cserben a logikám sem, melyet a legkülönbözőbb forrásokból nyertem: az édesanyámtól, a balettórákról, a Vogue magazinból, az élet, az egészség és a természet törvényeiből.
Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.
Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.
Barátságának gyökerei mindörökké mélyek és hatalmasak. Hűsége és ragaszkodása, mint a tömör lomb, menedéket nyújt azoknak, akiket szeret.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra – ők jelképezik az életet, az élet továbbadását… Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.
Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk – elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.
Házasságon azt kellene értenünk, hogy két ember annyira szereti egymást, hogy együtt akarnak élni. Ez akkor is házasság, ha nem írják alá azt a bizonyos papírt – a bizalom és a tisztelet megszentelt szerződése. Számomra ez az egyetlen oka a házasságkötésnek és a házasságban maradásnak… Tehát, ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van – legyen az érzelmi, fizikai, szexuális vagy bármilyen más igény -, és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron marad, és jeleneteket rendez.